A távírógépek nagy szerepet játszottak a modern társadalom kialakulásában. Az információ lassú és megbízhatatlan átvitele lelassította a haladást, és az emberek keresték a módját, hogy felgyorsítsák azt. Az elektromosság feltalálásával lehetővé vált olyan eszközök létrehozása, amelyek azonnal, nagy távolságra továbbítják a fontos adatokat.
A történelem hajnalán
A különböző inkarnációkban használt távíró a kommunikáció legrégebbi formája. Már az ókorban is szükségessé vált az információ távolról történő továbbítása. Tehát Afrikában a tom-tom dobokat különféle üzenetek továbbítására használták, Európában - tűz, majd később - szemafor kapcsolat. Az első szemafor távírót először „tachigráfnak” – „kurzív írónak” nevezték, de aztán felváltotta a „távíró” elnevezés – a céljának jobban megfelelő „hosszú hatótávolságú író”.
Első készülék
Az "elektromosság" jelenségének felfedezésével, és különösen Hans Christian Oersted dán tudós (az elektromágnesesség elméletének megalapítója) és Alessandro Volta olasz tudós – az első galvanikus megalkotója – figyelemre méltó kutatásai után. sejt ésaz első akkumulátor (akkor "voltaikus oszlopnak" nevezték) – sok ötlet jelent meg egy elektromágneses távíró létrehozására.
A 18. század vége óta történtek kísérletek bizonyos jeleket meghatározott távolságra továbbító elektromos készülékek gyártására. 1774-ben a legegyszerűbb távírókészüléket Svájcban (Genfben) építette meg Lesage tudós és feltaláló. Két adó-vevőt kötött össze 24 szigetelt vezetékkel. Amikor egy elektromos gép impulzust adott az első eszköz egyik vezetékére, a megfelelő elektroszkóp idősebb golyója eltérült a másodikon. Ezután a technológiát Lomon (1787) kutató fejlesztette tovább, aki 24 vezetéket cserélt le eggyel. Ez a rendszer azonban aligha nevezhető távírónak.
A távírógépek tovább fejlődtek. Például André Marie Ampère francia fizikus megalkotott egy átviteli eszközt, amely 25 tengelyekre felfüggesztett mágneses tűből és 50 vezetékből áll. Igaz, az eszköz terjedelme gyakorlatilag használhatatlanná tette az ilyen eszközt.
Schilling készülék
Az orosz (szovjet) tankönyvek szerint az első távírógépet, amely hatékonyságban, egyszerűségben és megbízhatóságban különbözött elődeitől, Pavel Lvovich Schilling tervezte Oroszországban 1832-ben. Természetesen egyes országok vitatják ezt az állítást, „elősegítve” ugyanolyan tehetséges tudósaikat.
P. L. Schilling munkái (sokukat sajnos soha nem publikálták) a távírás területén sokat tartalmaznakelektromos távíró készülékek érdekes projektjei. Schilling báró készüléke olyan kulcsokkal volt felszerelve, amelyek az adó- és vevőkészüléket összekötő vezetékekben kapcsolták az elektromos áramot.
A világ első, 10 szóból álló táviratát 1832. október 21-én adták át egy Pavel Lvovich Schilling lakásában elhelyezett távírógépről. A feltaláló egy projektet is kidolgozott a távírókészülékek összekötésére szolgáló kábel lefektetésére a Finn-öböl fenekén Peterhof és Kronstadt között.
A távírógép vázlata
A vevőkészülék tekercsekből állt, amelyek mindegyike az összekötő vezetékekben volt, és mágneses nyilakból állt, amelyek a tekercsek fölött, meneteken voltak felfüggesztve. Ugyanezen szálakon az egyik kört megerősítették, egyik oldalát feketére, másik oldalát fehérre festették. A jeladó gombjának megnyomásakor a tekercs feletti mágneses tű elmozdult, és a kört a megfelelő helyzetbe mozdította. A körök elrendezésének kombinációi szerint a recepció távírója egy speciális ábécé (kód) segítségével meghatározta a továbbított jelet.
Először nyolc vezetékre volt szükség a kommunikációhoz, majd ezek száma kettőre csökkent. Egy ilyen távírókészülék működtetésére P. L. Schilling speciális kódot dolgozott ki. A távírás területén minden későbbi feltaláló az átviteli kódolás elvét alkalmazta.
Egyéb fejlesztések
Szinte egyidejűleg fejlesztettek ki Weber és Gaus német tudósok hasonló kialakítású, áramok indukcióját használó távírógépeket. Már 1833-ban távíróvezetéket fektettek le GöttingenbenEgyetem (Alsó-Szászország) a csillagászati és a mágneses obszervatóriumok között.
Bizonyosan ismert, hogy Schilling készüléke a brit Cook és Winston távírójának prototípusaként szolgált. Cook a Heidelbergi Egyetemen (Németország) ismerkedett meg az orosz feltaláló munkáival. Winston kollégával együtt továbbfejlesztették és szabadalmaztatták a készüléket. A készülék nagy kereskedelmi sikert aratott Európában.
Steingel kis forradalmat hajtott végre 1838-ban. Nemcsak az első távíróvonalat vezette nagy távolságra (5 km), hanem véletlenül azt a felfedezést is tette, hogy csak egy vezeték használható jelek továbbítására (a földelés a második szerepét tölti be).
Morse távírógép
A felsorolt tárcsajelzőkkel és mágneses nyilakkal ellátott eszközök mindegyikének azonban volt egy jóvátehetetlen hátránya - nem tudták stabilizálni: a gyors információtovábbítás során hibák léptek fel, a szöveg torzult. Samuel Morse amerikai művésznek és feltalálónak sikerült befejeznie egy egyszerű és megbízható távíró-kommunikációs rendszer létrehozását két vezetékkel. Kidolgozta és alkalmazta a távíró kódot, amelyben az ábécé minden betűjét pontok és kötőjelek bizonyos kombinációi jelezték.
A Morse távírógép nagyon egyszerű. Egy kulcs (manipulátor) az áram zárására és megszakítására szolgál. Fémből készült karból áll, amelynek tengelye egy lineáris huzallal kommunikál. A manipulátorkar egyik végét egy rugó nyomja egy fém párkányhoz,vezetékkel csatlakozik a vevőkészülékhez és a földhöz (földelést használnak). Amikor a távíró megnyomja a kar másik végét, egy másik párkányt érint, amely vezetékkel van az akkumulátorhoz csatlakoztatva. Ezen a ponton az áram a vonal mentén egy máshol található vevőkészülékhez rohan.
A vevőállomáson egy keskeny papírcsíkot egy speciális dobra tekercselnek, amelyet egy óraszerkezet folyamatosan mozgat. A bejövő áram hatására az elektromágnes magához vonz egy vasrudat, amely átszúrja a papírt, így karaktersorozatot alkot.
Jakobi akadémikus találmányai
Az orosz tudós, B. S. Yakobi akadémikus 1839 és 1850 között többféle távírókészüléket hozott létre: írót, mutató-szinkron-fázisú műveletet és a világ első közvetlen nyomtatású távírókészülékét. A legújabb találmány új mérföldkő lett a kommunikációs rendszerek fejlesztésében. Egyetértek, sokkal kényelmesebb azonnal elolvasni az elküldött táviratot, mint a dekódolással tölteni az időt.
Jacobi közvetlen nyomtatógépe egy nyíllal ellátott számlapból és egy érintkező dobból állt. A számlap külső körére betűk és számok kerültek. A vevőkészüléken nyíllal ellátott számlap volt, ezen kívül elektromágneseket és tipikus kereket nyomtatott és fejlesztett. Az összes betűt és számot a típuskerékre gravírozták. Az adó berendezés beindításakor a vonalról érkező áramimpulzusoktól a vevőkészülék nyomtató elektromágnese működött, rányomta a papírszalagot a szabványos kerékre és papírra nyomtatott.elfogadott jel.
Yuz Apparatus
David Edward Hughes amerikai feltaláló jóváhagyta a szinkronműködés módszerét a távírásban azáltal, hogy 1855-ben megszerkesztett egy közvetlen nyomtatású távírógépet, jellegzetes folyamatos forgású kerékkel. Ennek a gépnek az adója egy zongora-stílusú billentyűzet volt, 28 fehér és fekete billentyűvel, amelyekre betűk és számok voltak nyomtatva.
1865-ben Yuz készülékeit telepítették a Szentpétervár és Moszkva közötti távíró-kommunikáció megszervezésére, majd elterjedtek Oroszországban. Ezeket az eszközöket széles körben használták a XX. század 30-as éveiig.
Bodo Apparatus
Yuz készüléke nem tudta biztosítani a nagy sebességű távírást és a kommunikációs vonal hatékony használatát. Ezért ezeket az eszközöket többszörös távírókészülékkel váltották fel, amelyeket 1874-ben Georges Emile Baudot francia mérnök tervezett.
A Bodo készülék lehetővé teszi, hogy több távíró egyszerre több táviratot továbbítson mindkét irányba egy vonalon. A készülék egy elosztót és több adó- és vevőkészüléket tartalmaz. Az adó billentyűzete öt gombból áll. A kommunikációs vonal használatának hatékonyságának növelése érdekében a Baudot-készülékben egy adókészüléket használnak, amelyben a továbbított információt a távíró manuálisan kódolja.
Működési elv
Az egyik állomás eszközének adókészüléke (billentyűzete) automatikusan csatlakozik a vonalon keresztül rövid időre a megfelelő vevőkészülékekhez. A rendelésüka bekötéseket és a bekapcsolási pillanatok egybeesésének pontosságát az elosztók biztosítják. A távíró munkatempójának meg kell egyeznie a terjesztők munkájával. Az adó- és vevőelosztók keféinek szinkronban és fázisban kell forogniuk. Az elosztóhoz csatlakoztatott adó- és vevőkészülékek számától függően a Bodo távírógép termelékenysége óránként 2500-5000 szó között változik.
Az első Bodo készülékeket 1904-ben telepítették a "Pétervár - Moszkva" távíró összeköttetésre. Ezt követően ezek az eszközök széles körben elterjedtek a Szovjetunió távíróhálózatában, és az 50-es évekig használták.
Start-stop készülék
Start-stop távíró új szakaszt jelentett a távíró technológia fejlődésében. A készülék kicsi és könnyen kezelhető. Ez volt az első, amely írógép stílusú billentyűzetet használt. Ezek az előnyök oda vezettek, hogy az 50-es évek végére a Bodo készülékek teljesen kiszorultak a távirati irodákból.
A hazai start-stop készülékek fejlesztéséhez nagyban hozzájárult A. F. Shorin és L. I. Treml, melyek kidolgozása szerint 1929-ben a hazai ipar új távírórendszereket kezdett gyártani. 1935 óta megkezdődött az ST-35 típusú készülékek gyártása, az 1960-as években automata adót (adót) és automata vevőt (reperforátort) fejlesztettek ki hozzájuk.
Kódolás
Mivel az ST-35 eszközöket a Bodo eszközökkel párhuzamosan használták távíró kommunikációra,speciális 1-es kódot fejlesztettek ki, amely eltért a start-stop eszközök általánosan elfogadott nemzetközi kódjától (2. kód).
A Bodo gépek leszerelése után nem volt szükség hazánkban nem szabványos start-stop kód használatára, a teljes meglévő ST-35-ös flotta átkerült a 2-es számú nemzetközi kódba. Magukat a modernizált és új kivitelű eszközöket ST-2M-nek és STA-2M-nek nevezték el (automatizálási csatlakozókkal).
Görgős gépek
A Szovjetunióban a további fejlemények egy rendkívül hatékony tekercses távírógép létrehozására ösztönöztek. Különlegessége, hogy a szöveget soronként nyomtatják széles papírlapra, akár egy mátrixnyomtató. A nagy teljesítmény és a nagy mennyiségű információ továbbításának képessége nem annyira a hétköznapi polgárok, mint inkább az üzleti szervezetek és a kormányzati szervek számára volt fontos.
- A T-63 görgős távírója három regiszterrel van felszerelve: latin, orosz és digitális. A lyukszalag segítségével automatikusan képes fogadni és továbbítani az adatokat. A nyomtatás 210 mm széles papírtekercsre történik.
- Az RTA-80 automatizált roll-to-roll elektronikus távíró lehetővé teszi a kézi tárcsázást és az automatikus továbbítást és a levelezés fogadását.
- Az RTM-51 és RTA-50-2 eszközök 13 mm-es tintaszalagot és normál szélességű (215 mm) tekercspapírt használnak az üzenetek regisztrálására. A készülék percenként akár 430 karaktert nyomtat.
Legutóbbi idők
A haladás felgyorsításában jelentős szerepet játszottak a távírókészletek, amelyekről fotókat a kiadványok oldalain és a múzeumi kiállításokon találhatunk. A telefonkommunikáció gyors fejlődése ellenére ezek az eszközök nem merültek feledésbe, hanem modern faxokká és fejlettebb elektronikus távírókká fejlődtek.
Hivatalosan az indiai Goa államban működő utolsó vezetékes távírót 2014. július 14-én zárták be. A hatalmas kereslet (napi 5000 távirat) ellenére a szolgáltatás veszteséges volt. Az Egyesült Államokban az utolsó távíró cég, a Western Union 2006-ban szüntette meg közvetlen működését, és a pénzátutalásra koncentrált. Eközben a távírók korszaka nem ért véget, hanem átkerült az elektronikus környezetbe. Az oroszországi Central Telegraph, bár jelentősen csökkentette létszámát, továbbra is teljesíti feladatait, mivel a hatalmas területen nem minden faluban van lehetőség telefonvonal és internet telepítésére.
A legújabb időszakban a távírói kommunikáció frekvencia távirati csatornákon keresztül folyt, elsősorban kábeles és rádiórelé kommunikációs vonalakon szervezve. A frekvenciatávírás fő előnye az volt, hogy egy szabványos telefoncsatornán 17-44 távírócsatorna megszervezését teszi lehetővé. Ezen túlmenően a frekvenciatávíró lehetővé teszi a kommunikációt szinte bármilyen távolságból. A frekvenciatávíró csatornákból álló kommunikációs hálózat könnyen karbantartható, és rendelkezik azzal a rugalmassággal is, amely lehetővé teszi a fővonali létesítmények meghibásodása esetén elkerülő irányok létrehozását.irányokat. A frekvenciatávíró olyan kényelmesnek, gazdaságosnak és megbízhatónak bizonyult, hogy az egyenáramú távírócsatornákat egyre ritkábban használják.
